Családbarát Munkahely és Szolgáltató Hely a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Az európai uniós forrásból megvalósuló Családbarát ország projekt nem kisebb feladatot tűzött ki célul, mint a családbarát Magyarország megteremtését. Ennek megvalósításában a munkahelyek és a szolgáltatások kulcsfontosságú szerepet töltenek be.

A Családbarát Ország projekt fő célkitűzése, hogy Magyarországon könnyebb legyen összeegyeztetni a munkát és a magánéletet. A Családbarát Ország Nonprofit Közhasznú Kft. a Családbarát Hely tanúsító védjegy létrehozásával egy mindenki számára kiszámítható minőséget jelentő tanúsítási rendszert dolgozott ki. Ez a védjegy hitelesen bizonyítja a munkavállalók és a szolgáltatást igénybe vevők számára, hogy a védjegy tulajdonosa családbarát szemléletű, azaz családbarát munkahelyként működik, illetve családbarát szolgáltatást nyújt, mely egyúttal a szervezet társadalmi felelősségvállalását is igazolja.

A Családbarát Hely tanúsító védjegyre Magyarország egész területéről pályázhattak a versenyszférából, közszférából és a nonprofit szektorból, illetve mikro-, kis-, közepes és nagyvállalatok egyaránt.

A védjegyet két kategóriában ítélték oda: Munkahely és Szolgáltató Hely kategóriában.

A háromszintű, egymásra épülő rendszer kezdete a Bronz fokozat megszerzése, amelyre most lehetett pályázni. A további, folyamatosan fejlődő és bővülő családbarát intézkedések bevezetése után egy magasabb kritériumrendszernek megfelelve lehet majd egy év elteltét követően továbblépni az Ezüst fokozatra. Ennél a fokozatnál a pályázó már jogosultságot szerezhet a működését támogató különböző kedvezmények igénybevételére.

A Családbarát Hely tanúsító védjegy célja az is, hogy a szervezetek minél szélesebb körben megismerjék a különböző családbarát működési formákat és ezeket folyamatosan fejlesztve beépítsék működésükbe.

A több, mint ezer pályázó közül a sikeres 180 között van a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A köztestület vezetésének nevében Utasi Melinda gazdasági igazgató december 11-én ünnepélyes keretek között vette át Budapesten a Családbarát hely tanúsító védjegy Bronz fokozatát Munkahely és Szolgáltató Hely kategóriában egyaránt Novák Katalintól, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkárától.

KÉPGALÉRIA