Nősztorik - Babai Adrienn és Babai Anikó

Végzettség: -

Munkakör: melegburkolat kiskereskedelmével foglalkozó webáruház és bemutatóterem tulajdonosai

Egy testvérpár mindennapjaiba nyerhetünk bepillantást, akik sikerre vezettek egy lakberendező webáruházat. Mindketten a családi teendők mellett dolgoztak a vállalkozásuk beindításán. Újító szolgáltatásaik sikerének köszönhetően már további terjeszkedésen és fejlesztéseken dolgoznak.

Mindezekről és saját karrierútjukról is vallottak nekünk: Babai Adrienn és Babai Anikó története következik.

 

A szüleink is burkolatokkal foglalkoztak, kezdetben alkalmazottként, aztán vállalkozók lettek. Miután Édesanyánk sajnos meghalt, elég korán belecsöppentünk mi is az üzletbe. A 2009 körüli válságot nem élte túl a vállalkozásunk. Ekkor született a gyermekem, Adrienn pedig Ausztráliába költözött a párjával. Tavaly döntöttek úgy, hogy visszaköltöznek Magyarországra, így merült fel az, hogy újra indítsuk az üzletet. A régi ügyfelekkel én tartottam kapcsolatot, így az ügyfélkör egy része még megvolt. 2 boltunk és egy webáruházunk van, melegburkolatok kiskereskedelmével foglalkozunk, a boltok tulajdonképpen bemutatóremek. Lakberendezőkkel és belsőépítészekkel dolgozunk együtt. Próbálunk minél emberközelibbek lenni, ha kell, kimegyünk az ügyfelekhez akár lakberendezővel is és ott a helyszínen segítünk választani. Komplett szolgáltatást adunk, a minőséget képviseljük. Az olcsóbb termékeink is minőségi termékek. 1 éve működik ez a vállalkozás a mostani formában.

„Próbálunk minél emberközelibbek lenni, ha kell, kimegyünk az ügyfelekhez akár lakberendezővel.”

Érdekes, hogy sokan nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent a lakberendezés. A többség azt hiszi, hogy nagyon drága szolgáltatás és inkább megcsinálja gondolván, hogy ő is össze tudja hangolni a színeket. Ennél sokkal többet jelent a tényleges lakberendezés, de ez Magyarországon még nem elterjedt. Az extra szolgáltatáson kívül fontosnak tartjuk a webáruházat, amin keresztül bonyolítjuk a tényleges forgalmat. Úgy látjuk, hogy ehhez nagyon hasznos a tényleges két bemutatóterem, mert sokan akarják látni fizikailag is amit megvesznek. A webáruházunkban van egy „home service” szolgáltatás, aminek keretében mintát küldünk az ügyfélnek azokból a termékekből, amiket a weben kiválasztott. A csomagban rögtön benne vannak a visszaküldéshez is szükséges dokumentumok, így amikor megnézte egyszerűen visszaküldi postán. A „home service” részeként kérhető, hogy mi is kimenjünk az ügyfélhez, ilyenkor segítünk felmérni mindent. Kérhető, hogy lakberendezőt is bevonjunk.

Ketten vagyunk tulajdonosok a vállalkozásban, partnereinkkel vállalkozási szerződés formájában dolgozunk együtt. Inkább hölgyeket alkalmazunk, urakat csak belsőépítészként. Jelen pillanatban egy alkalmazottunk van, az Ő feladata a webes felületet kezelése. Szeretnénk bővíteni a céget, első sorban hölgyek személyében, mert az a tapasztalatunk, hogy a nőknek sokkal könnyeb alkalmazkodni a feladatokhoz.

A tervünk, hogy minden munkatípusra külön embert veszünk fel és természetesen igyekeznénk szem előtt tartani a rugalmas munkaidőt.

„A terveinkben minden munkatípusra külön embert vennénk fel és természetesen igyekeznénk szem előtt tartani a rugalmas munkaidőt.”

Szolgáltatásbővítés terén látványtervezést szeretnénk bevezetni, ami szintén akár távmunkában is végezhető munkakör lenne. Mi is rugalmasan dolgozunk, például a bemutató termek 9:00 és 12:00 óra között, majd 13:00 és 16:00 óra között vannak nyitva, hétvégén pedig nem dolgozunk. Szerintünk ezzel az időbeosztással könnyebben megbarátkoznak a nők. Döntő többségében az ügyfélkörünk is hölgyekből áll. Ha valakinek ezek az időpontok nem jók, természetesen rugalmasak tudunk lenni és előre egyeztetett időpontokban kinyitjuk az üzletet. Általában a család hölgy tagjai jönnek el hozzánk a boltba nyitvatartási időben és hazaviszik a mintákat a férjeiknek, akik otthon megnézik. Az ügyfelek nagyon szeretik, hogy haza lehet vinni a mintát.

A vállalkozás ilyen működése nagyon családbarát. Sokkal jobban be tudjuk osztani az időnket. Mikor alkalmazott voltam nehéz volt megoldani, hogy reggel nyolcra bent legyek és utána ötig-hatig egyfolytában bent is maradjak, majd emellett a családi kötelességeket is maradéktalanul elvégezzem. Most reggel szépen el tudom indítani a gyerekeket az iskolába, délután tudok értük menni, emellett pedig magamra vagy a barátaimra is marad időm. Az ügyfelek inkább nap közben hívnak, a webáruházban pedig pont az a jó, hogy mindenki emailt ír, amire pedig akkor válaszolunk, amikor időnk van rá. Gyerekes anyukáknál házimunkák közben, mondjuk vacsorakészítés után 20:00-21:00 óra között könnyebben adódik idő emailre válaszolni, mint például 16:00-17:00 óra között, amikor épp az iskolába kell rohanni. Nálunk kialakult egy balansz, ami jól működik. A férjem szintén vállalkozó, mi mindenben támogatjuk egymást, úgyhogy nálunk ez nem probléma. A férjemmel együtt magunk osztjuk be az időnket. A rugalmas munkaidőnek nem csak előnye, de hátránya is van, hiszen estére is marad feladat, de igyekszünk egymást támogatva rugalmasak lenni. Persze a „rugalmas” nem mindig pozitív, pl. az árú rendszerint zárás után szokott megérkezni. De ezt az árnyoldalt bevállaljuk a pozitívumok miatt.

Mi ebben nőttünk fel, úgyhogy nekünk ez nem idegen, de akinek ez szokatlan annak riasztók lehetnek a hátrányok. Fix fizetés nincs, egyfajta átlagot lehet számolni a változó körülményeket figyelembe véve. Egy jó adag rátermettség és határozottság kell ahhoz, hogy valaki vállalkozó legyen. Szükséges egy jó ötlet és hozzáértés.

„Egy jó adag rátermettség és határozottság kell ahhoz, hogy valaki vállalkozó legyen. Szükséges egy jó ötlet és hozzáértés.”

A „lakossági ügyfelek” szempontjából nem érezzük hátrányát hogy nők vagyunk, de pl. az építkezési vállalkozókkal kapcsolatban azért vegyes a kép, a kivitelezésnél nagyrészt férfiak dolgoznak. Ha tanácsot adunk egy burkolatmegmunkálás, vagy aljzatmegmunkálás terén, akkor azért a mai napig néznek egy nagyot és nem akarják elhinni azt amit tudunk. Az építési vállalkozóknál is néha vannak gondok, mert nők vagyunk, de összességében inkább pozitív tapasztalataink vannak.

Annak, hogy nincs több női vállalkozó szerintünk a férfiak az okai. Még mindig nem engedik előtérbe kerülni a nőket, sokak szerint a tűzhely mögött a helyünk. Persze ez a mai világban már nem állja meg a helyét, mert pl. én is egyedülálló anyaként vagyok kénytelen helytállni. Vállalkozó családból származunk, a nagyszüleink is vállalkoztak, számunkra természetes, hogy a nőknek is fontos szerepe van. Aki abban nő fel, hogy az anyukája otthon nevelte a gyerekeket és mellette alkalmazott volt, az talán nehezebben kezd saját vállalkozásba. Sok nőnek nincs ambíciója, vagy nem merik felvállalni az ötleteiket. Szerintem ez általános probléma, az egész országra jellemző. Sok nőnek az ismeretségi körömben is megvan az ötlete és a tőkéje is egy saját vállalkozáshoz, de mégis inkább alkalmazottak és a biztos jövedelemre törekszenek. Nem mernek belevágni új dolgokba. Az a legfontosabb, hogy ha bele szeretne vágni, akkor tegye meg és ne habozzon! A fejletlenebb régiókban szerintem még kevesebb nő mer vállalkozni, mert nincs meg az az életszínvonal ami mellett bele mernének vágni valami újba. Sokan nem is foglalkoznak a tanulással. Nálunk itt a megyében úgy látjuk, hogy nem olyan rossz a helyzet. Viszont általánosságban elmondható, hogy sok kapcsolatban még mindig nem egyenrangúak a nők, szerencsére nálunk otthon ezzel nincs gond. A mi kapcsolatunk nagyon jó a férjemmel.

„Oktatással, akár menedzsment, akár önismereti tanfolyamokkal lehetne fejleszteni a nők önbizalmát.”

Nagyobb léptékben valamilyen általános ösztönzés jó lenne. Nem tudom, hogy az állam hogy tudna azon segíteni, hogy valakinek legyenek nagyobb ambíciói. Talán oktatással, akár menedzsment, akár önismereti tanfolyamokkal lehetne fejleszteni a nők önbizalmát. Ismerjék meg a saját értékeiket. Szerintem attól, ha valaki pénzt kap az nem old meg mindent, kell hozzá az oktatás is, hogy tudja hogyan akar belefogni egy feladatba, illetve legyen képes azt végig vinni. Sokan azzal sincsenek tisztában, hogy egy vállalkozás milyen kötelezettségekkel jár. Lehet, hogy az államnak szerepet kellene vállalnia abban, hogy a cégek valahogyan ösztönözve legyenek a kismamák, anyák felvételére, mert most senki nem akarja foglalkoztatni őket. Azt látjuk, hogy az olyan pályázatokkal is vannak problémák ahol oktatáshoz kötött a támogatás, mert a vállalkozás kezdetén nem mindenki engedheti meg magának, hogy mondjuk, egy-egy hónapos vállalkozás menedzsment tanfolyamot elvégezzen és addig ne dolgozzon. Sokszor ez nagyon körülményes és kivitelezhetetlen lehet azoknak akiknek dolgozniuk kell. Ha az üzletépítéshez kapcsolódó oktatások online elérhetők lennének, akkor talán többen vennének részt rajtuk. Nekünk szerencsénk van, mert mi hugival jól kiegészítjük egymást ő jobban ért a marketinghez én meg a pénzügyhöz értek jobban. Tapasztalatból tudjuk, hogy hiába volt egy jól menő családi üzlet a 2000-es években, nem volt meg a megfelelő gazdasági háttér mögötte és ezért nem élte túl a válságot. De tanultunk a hibából és most már máshogyan csináljuk. Sokkal jobb infrastruktúra van a cég mögött mint régen. Talán az is jó lenne, ha regionálisan is jobban ismernék a vállalkozók egymást, mert sokszor a megoldás a közelben van, csak nem tudnak egymásról.

Magunknak alakítottuk ki, hogy ki mit csinál, ezért sokkal jobb a munkabeosztásunk. Régen mindenki csinált mindent, most szétosztjuk egymás között aszerint, hogy ki miben jobb. A fuvarszervezést csináljuk együtt. A megoldott problémákat mindig megbeszéljük, hogy tanuljunk belőle. Így szembesültünk azzal, hogy a webes felület frissen tartását nem tudtuk elvégezni és fel kellett rá vennünk egy embert. Nagyon fontos, hogy megtervezzük mennyi feladatot tudunk ellátni, mert különben csak túlhajszoljuk magunkat és megbillen az egyensúly, így a családtól vennénk el időt. Ezért alaposan megtervezzük a lépéseinket. Szeretnénk egy komolyabb vizuális részleget, a tervekhez és egy raktárt is, hogy nagyobb készletünk legyen. A saját raktár sokat gyorsítana a kiszállításoknál. A weboldalon is szeretnénk még sokat fejleszteni. Korábban sokat költöttünk webes reklámokra, de az nem hozta meg a várt eredményt, ezért most új dolgokat próbálnánk ki. A webbel a legkönnyebb országosan is terjeszkedni. Ehhez kapcsolódó, hogy például szeretnénk egy bemutatótermet az ország központjában is, mert sokan nagyon messze vannak most tőlünk. A webshopban részben láttam a legnagyobb üzleti potenciált, mert így lehetünk a leghamarabb országos méretűek és szerintem ez a jövő. Volt nemrég olyan ügyfelünk is, akivel online videókapcsolaton keresztül néztük együtt a szőnyegeket. Egyre több terméket adunk el így is. Talán ebbe az irányba is fektetünk energiát.

babai kicsi3

Forrás: IFKA / Kellessy Tibor