Vállalkozz szívvel, és hegyeket tudsz megmozgatni!

A Vállalkozó Nők Világnapja (Women Enterpreneur Day) egy olyan ügy, olyan állomás, ahol összekapcsolódhatunk, megélhetjük és megérthetjük erőnket ahhoz, hogy valóban a tehetségünkhöz és tiszta szándékainkhoz méltó szerephez juthassunk a társadalomban. A kamara célja, hogy összefogja a vállalkozónőket, fórumot nyújtson és segítse az igényeik, érdekeik érvényesítésében. Kérem Önöket, csatlakozzanak ehhez a közösséghez! – így fogalmazott megnyitó beszédében a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági igazgatója, Magyarországon az első vidéki Vállalkozó Nők Világnapja rendezvény megvalósítója. Utasi Melinda, tudva azt, hogy a nőkkel kapcsolatos szemléletformálás a férfiak nélkül nem képzelhető el, a kamara elnökét kérte fel az esemény köszöntésére.

Vállalkozó Nők Világnapja - Kecskemét, 2019.11.20.

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara első alkalommal szervezi meg a Vállalkozó Nők Világnapját Kecskeméten, amelyre ezúton tisztelettel meghívja Önt és munkatársait. Céljaink között szerepel, hogy felhívjuk a figyelmet a vállalkozó nők gazdaságban betöltött szerepére, helyi közösséget építsünk, és együtt gondolkodásunkkal elősegítsük a női vállalkozások fejlődését.

Időpont és helyszín:
2019. november 20., szerda, 13.00
Kecskemét, Árpád krt. 4., Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

A rendezvény részletes programja a mellékelt dokumentumban tekinthető meg.

A rendezvény díjmentes, de regisztrációhoz kötött: JELENTKEZÉS

Kérjük, részvételi szándékát legkésőbb november 19-ig jelezze!


Minden érdeklődő vállalkozást szeretettel várunk!

„Biztosabb kézzel”- Vezetőképzés

Tudatos, sikeres vezetői szerep megéléséhez

Helyszín: Ifjúsági Szálló és Kemping
                6500 Baja, Petőfi-sziget 5.


Tudta Ön, hogy:

  •  A XXI. század vezetői több kihívással szembesülnek munkájuk során: változik a szervezetek felépítése, egyszerre több generáció munkáját szükséges összehangolni, eltűnőben van a hagyományos vállalati hierarchia.
  •  A vezetői feladatok ellátásának alapja a tudatos vezetői működés, azaz, hogy felismerjük önmagunk meghatározó vezetési stílusát és elsajátítsuk a feladatainkhoz leginkább illeszkedő vezetői eszköztárat.
  •  A vezetői tudásról és gyakorlatról folyamatosan fejlődő szakmai ismeretek megszerzése nagyban hozzájárul a vállalat eredményes működéséhez.

Konferencia a rugalmas foglalkoztatásról

Az EFOP-1.2.9-17-2017-00044 számú, „Nő az esély, nő a tét, nő a munka – Nő-Köz-Pont kialakítása és működtetése Bács-Kiskun megyében” című projekt keretében a Magyar Máltai Szeretetszolgálat konferenciát szervez a projekt célcsoportja munkavállalási lehetőségeinek bővítése és az atipikus foglalkoztatási formák minél szélesebb körben való ismertté tétele érdekében, valamint a munkáltatók és munkavállalók igényeinek összehangolása céljából.

Mellékletek:
Download this file (meghívó - BAJA.doc)Program_Baja

 

IFKA logo

RÉV Szolgálat Kecskemét logó