Nősztorik - Novák Bea

Munkakör: vállalkozó, webshop tulajdonos

Novák Bea mindig is vállalkozó volt. Így tudta megteremteni az összhangot a munka és a családi kötelességek között. Egészséges életmódra ösztönző saját terméket gyártó webshopjával a folyamatos megújulásra törekszik. A családja háttértámogatásával, és saját erejéből hozta létre a jól menő vállalkozást. A vállalkozás folyamatos fejlődése, fejlesztése a távlati célok egyike.

Mindezekről és saját karrierútjáról is vallott nekünk: Novák Bea története következik.

Kezdetektől vállalkozó vagyok. Amikor 2009-ben a webshopot elindítottam, a lányom 9, a fiam pedig 3 éves volt. Olyan elfoglaltságot kerestem, ami mellett a gyerekeket és a családot előtérbe tudom helyezni. A célom az volt, hogy olyan munkahelyet teremtsek magam számára, ahol én osztom be az időmet, és a gyerekekhez, családomhoz igazíthatom a munkámat. Reméltem, hogy az átlagfizetésnél több bevételt termelhetek. A gyerekeim igényei határozták meg a vállalkozás működését. Webáruházam a naturalweb.hu. Kezdetben hidegen sajtolt olajokkal foglalkoztunk, majd később áttértünk a parajdi só és só termékek értékesítésére. A termékeink saját, vagyis mi csomagoljuk. Kezdetben csak online értékesítettem, magánszemélyeknek majd később partnerboltjaim is lettek.

„A célom az volt, hogy olyan munkahelyet teremtsek magam számára, ahol én osztom be az időmet, és a gyerekekhez, családomhoz igazíthatom a munkámat. ”

A web az e-kereskedelem mindig is érdekelt és ebben szeretnék is majd tovább lépni. Ez jellemző a dolgaimra. Folyamatos fejlődés vesz körül. Kialakultak fontossági sorrendek a családommal kapcsolatban és ezekhez igyekszem tartani magam. Ha egy 8-5-ig tartó munkaidőm lett volna, nem tudtam volna annyit lenni a gyerekeim mellett amennyit így tudtam. Persze ehhez precíz tervezés kell. Folyamatosan tervezek különböző időtartamokra. Évről-évre nézem, hogy mi lenne jobb, vannak éves elképzeléseim és negyedévre lebontottak. Azt gondolom, hogy a vállalkozás úgy működik jól, hogy vannak havi, heti és napi szintre lebontott célok és feladatok. Amikor kicsi a gyerek, a napi dolgok könnyen széteshetnek, mert esetleg megbetegszik a kicsi és az ápolás a munkától veszi el az időt. Az egészséggel is kell törődni, nem szabad túlvállalni magunkat, folyamatos kontroll alapján működhet hatékonyan egy vállalkozás.

Soha nem volt részem hátrányos megkülönböztetésben amiatt, hogy nő vagyok.

Akkor tudsz jó vállalkozó lenni, ha azt nem tehernek éled meg. Nem lehet úgy fejlődni, ha negatívan állsz a feladathoz. Szükséges a folyamatos fejlődés és az új dolgok iránti érdeklődés. Elengedhetetlen a motiváció és személyes ambíció, hogy nem csak anya akarok lenni, hanem szeretnék más témában is érvényesülni. Engem ez hajt előre, mert fel kell tudni venni a versenyt. Hullámvölgyek mindenhol vannak, de fel kell tudni állni. Mögöttem ott a családom. Mindenképp szükséges, hogy valaki támogasson és legyen miért csinálni, mert különben nincs értelme. Jelenleg a webshopot egyedül csinálom, a családon belül oldjuk meg, ha esetleg nem elegendő az én munkám. Szeretnék ezen változtatni, és úgy látom, hogy egyes feladatok kiszervezése megoldott lesz.

„Elengedhetetlen a motiváció és személyes ambíció, hogy nem csak anya akarok lenni, hanem szeretnék más témában is érvényesülni.”

A női munkavállalókkal kapcsolatos sztereotípiák bizonyos fokig sajnos igazak. Nem lehet mást tenni, amikor beteg a gyerek és nincsen segítség, otthon kell maradni vele. A munkáltató szempontjából igen, ez egy komoly rizikó faktor. De vannak példák, ahol erre már megoldást találtak. Szerintem egyre több kisgyerekes anyukában van lendület, hogy megvalósítsa önmagát. Aki váltani akar, az váltani is fog. Azt hiszem pont annyi női vezető van, ahányra szükség van. Azért gondolom ezt, mert most már adottak a lehetőségek, hogy aki igazán akar, pozícióba tud kerülni. A társadalom túlzottan sulykolja, hogy fontos a karrier. A karrierépítés azt hozhatja magával, hogy kevesebb nő vállal majd gyereket, ami szerintem ugyanúgy nem vezet jóra. Nem a nemtől függ, hogy ki a jó vezető. A legtöbb nő azért nem tud visszaállni a munkába, mert nem tudja megoldani a gyerekek felügyeletét, vagy összehangolni a családot és munkát. Ezen rendszer szinten kellene fejleszteni. Rengeteg munkával jár a vállalkozás és tényleg csak akkor kapunk vissza valamit, ha sok munkát tettünk bele, ezért ha valaki nem biztos magában, akkor legyen inkább kezdetben alkalmazott és később váltson sajátba. Arra bíztatok mindenkit, hogy ne féljen megfontoltan belevágni, ha van egy konkrét megvalósítandó ötlet. Megfontoltság alatt azt értem, hogy fel kell mérni a piacot és meg tervezni a projektet. Nekem ez bevált, és a jó tervezésnek köszönhetően többet tudok együtt lenni a családommal. A jövőre vonatkozó tervek között szerepel a fejlődés. Egy életen át tanulok és soha nem hagyom abba. Szakmán belül sokféle irány érdekel, ezek fejlesztése a cél.

novakbea 2 kicsi

Forrás: IFKA / Kellessy Tibor


 

IFKA logo

RÉV Szolgálat Kecskemét logó