A korona vírus járvány miatt sokan szoronganak, félnek – mert elveszítették, elveszíthetik munkájukat. A munkába járók pedig fertőzéstől félnek. Azoknál a munkavállalóknál is kialakulhat szorongás, feszültség, akik otthon dolgoznak és mellette gyermekeiket segítik a tanulásban. A szorongás, félelem visszaveti az egyéni teljesítményt és kihatással lehet az emberi kapcsolatokra, valamint pszichoszomatikus tünetek, betegségek kialakulásához is vezethet egyes esetekben. HR vezetők, cégvezetők arról számolnak be, hogy idejük jelentős részét töltik azzal, hogy munkatársaik szorongásait, félelmeit kezeljék.
A jelen gazdasági helyzet nem könnyű, azonban a nehézségek között is keresnünk kell a lehetőségeket. Számos, a válság hatását enyhítő rendeletek születtek a veszélyhelyzet idei alatt, ezek ismertetésére kértük fel Fodor-Rácz Attiláné Endrődi Tímea, pénzügyi és üzletviteli tanácsadót, könyvelőt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara által megvalósított Család- és Karrierpont projekt szakértőjét.
Megoldási lehetőségek a foglalkoztatásban
Mit is jelent az, hogy atipikus? Azt jelenti, hogy nem tipikus, a szokásostól eltérő. A jelenlegi helyzetben egy külső kényszer hatására keresnek a munkáltatók válaszokat arra, hogyan biztosítható a folyamatos feladatellátás – a munkavállalók és a családok egészségének megóvása mellett. Kézenfekvő megoldásnak tűnik az otthoni munkavégzés azoknál a munkaköröknél, ahol ez megoldható.